Zrínyi Kadétok Egyesület

A Zrínyi Kadétok Hagyományőrző Egyesület 2009-ben alakult azzal a céllal, hogy Murakeresztúr és a horvát határ mellett élő horvát-magyar lakosság közös történelmi hagyományait ápolja az ifjúság körében.
Alapszabályból cél: – Két nyelv és két kultúra ( horvát-magyar ápolása) az ifjúság és a felnőtt lakosság körében
– Az ifjúság Horvát és a Magyar Állam közös történelmének, nemzeti azonosságának,
kultúrájának és hagyományainak megismerése és megismertetése.
– Mura mentén élő fiatalok és felnőttek nevelése a hagyomány tiszteletére, a Zrínyi család történetének megismerésére, a becsületes, jó magaviseletre, egymás segítésére.
– kultúrák közötti párbeszéd,
– kapcsolat és együttműködés a magyar és horvát hasonló céllal létrejött történelmi hagyományápoló szervezetekkel
– a murakeresztúri Zrínyi Kadétok szervezet működésének támogatása
Hagyományőrző tevékenységeink:
–         Zrínyi család történelmi hagyománytisztelete
–         A család történetéhez vetélkedő szervezése az ősz folyamán
–         Koszorúzás Zrínyi Miklós szobra előtt Donja Dubravában, Kursanecben, az Új- Zrínyi-vár emlékhelyén a Mura mellett Horvátországban, díszőrség
–         Kadétavatás
–         Zrínyi-napokon részvétel
–         Szigetvári Zrínyi Napokon részvétel
–         Emléktábla avatás Dr. Radnai Árpád emlékére, díszőrség
–         Mura és Zrínyi futás megszervezése
Kadétavatások:
Az első kadétavatásra  2009. 09. 26-án került sor, melyen különböző szervezetek képviseletében többen  vettek ebben részt:
– Kovácsné Kővágó Anna, a murakeresztúri Zrínyi Miklós Általános Művelődési Központ vezetője, aki az avatási szertartást vezette
– Pávlicz Lajos polgármester úr, aki átadta az apródok kardját.
A Kultúra Lovagrendje nevében a karddal való avatást végezte: vitéz Szilágyi Árpád Zsolt, segítői voltak Gönc M. László Chicagóból, Horváth Ágota Pécsről
– Ratimir Hrešč úr, a csáktornyai Zrínyi Gárda parancsnoka, aki az apródok kardját kötötte fel.
– Papp Ferenc alezredes, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemről, aki az oklevelet adta át.
– Pogár Róbert atya, akitől az egyházi áldást kapták az apródok
Avatva lett: Abonyi Mátyás, Czapári József, Kővágó Bence, Kalinics Tibor, Tislerics Mátyás, Koósz Dániel, Skobrics Ádám
elsoavatas

A második avatáson:

A Zrínyi emléknap alakalmával került sor Donja Dubravában a 8. apród, Budai Dávid avatására, aki az alapító apródok avatásán nem tudott részt venni, így ő két hónappal később kapta e megtiszteltető címet. Az avatás keretében megmosta kezét a Zrínyi-kút és a Mura vizében a megtisztulás jeleként, majd a gyertya fölé, tartotta kezét a bátorság jegyében, átvette  a polgármester kardot a vitézség jegyében, a csáktornyai Zrínyi Gárda parancsnak helyettese kötötte fel kardját, s az eskü után megkapta az oklevelet. Az avatás végén Pogár Róbert atyától kapta az áldást az új kadét.
2. avatás

A harmadik avatás az iskola tornaterem átadásával együtt volt megrendezve 2010. szeptember 24-én.

Ekkor két új kadét lett felavatva és egy dobos. Kadét Lett: Szabó Péter 7. osztályos és Balogh Gábor 8. osztályos tanuló, illetve dobos: Jugovits Dániel.

kadetok

A negyedik kadétavatáson 2011.szeptember 24-én újabb két kadét lett felavatva és a kadétok zászlót is kaptak.

falunap 2011 985

 

Az újabb két kadét: Szabó Máté 7. osztályos, Deák Dominik 7. osztályos tanulós és a zászlóvivő: Pókecz Kovács Dániel 5. osztályos tanuló.

5.

Az ötödik kadétavatás 2012.09.29-én volt, akkor négy új kadét lett avatva: Benczes Martin, Dezső Márk, Kárpáti Gergő, és Pávlicz Richárd.

A hatodik kadétavatás 2013. augusztusában volt, a Keresztúr Nevű Települések Találkozója alkalmából.

IMG_3319

 

Avatva lett: Bróz Marcell, Sólyomi József, Zadravecz Milán, Vadász Soma és Gerencsér Máté.